Aranyról mindenkinek szakértőktől.

Dr. Arany

Megerősítő impulzusokra vár az arany árfolyama

2013. november 07. - dr arany

Jelenleg nincsenek döntően befolyásoló hírek az arany árfolyama számára. Csütörtökön várható jelentős stimulus az EKB kamat döntő ülése alapján, illetve Pénteken érkeznek adatok az USA munkaerőpiaci és a makro gazdaságáról.

A FED kamatdöntő ülésére vár az arany árfolyama

Az aranyár kéthetes emelkedést tudhat a háta mögött, miután bár egyelőre megoldódtak az amerikai adósságplafon körüli viták, de ennek kapcsán annál inkább előtérbe kerültek a világ legnagyobb nemzetgazdaságának elhúzódó rendszerproblémái.

Az árfolyam erősödése annak is köszönhető, hogy az Egyesült Államokból érkező makróadatok már nem festenek annyira rózsás képet mint még az év első felében. Mindez arra enged következtetni, hogy a korábbi várakozásokkal ellentétben egy ideig még szó sem lehet szigorodó monetáris politikáról, így a pénzpumpa változatlanul zakatolhat tovább Amerikában. A monetáris irányítás az amerikai jegybank szerepét betöltő intézmény, a Fed kezében van, amely a gazdaságba juttatott dollárbőség révén nem csak az USA gazdaságát igyekszik stimulálni, de döntő befolyással bír a világgazdaság, és vele együtt a tőzsdei és árupiaci árfolyamok alakulására is. Ezért a piacok nagy várakozásokkal tekintettek tegnap a Fed októberi kamatdöntő ülésének eredményére, abban bízva, hogy friss utalások érkezhetnek az amerikai pénzügypolitika jövőbeni irányát illetően.

arany11.jpgA FED szerda délutáni bejelentése gyakorlatilag a lazító intézkedések folytatását jelenti, ezért a dollárbőség hatására az eladói nyomás gyengült a dolláron. Az erősödő dollár azonban méreg az arany és az egyéb nyersanyagok számára.

A dollár esése kinek jó? Az aranynak biztos!

Az utóbbi napokban éles kanyart vett az arany árfolyama felfelé, miután a borúlátó előrejelzések már újabb ez évi mélypontokat is vizionáltak a sárga nemesfém számára. Az irányváltás annál is meglepőbb, hiszen az amerikai adósságplafon körüli vita rendezése inkább azt sugallná, hogy ezzel is fogy az amúgy sem túl erős hátszél az árfolyam mögül. Az elmúlt egy hét aranypiaci történéseit elemezve fontos piacbefolyásoló tényezőnek látszik a mennyiségi lazítás visszavételének elmaradása, főként mivel most már egyre valószínűbb, hogy minden korábbi várakozással ellentétben az amerikai pénzpumpa töretlen lendülettel zakatolhat jövő év tavaszáig tovább. Ugyanakkor egyelőre az sem zárható ki, hogy az aranyár legutóbb látott emelkedése mindössze szalmaláng, csupán az azt megelőző árcsökkenés szükségszerű korrekciója, amely után hamarosan ismét folytatódhat a lejtmenet. Egyértelműbbé azzal válna a kép, ha a fontos technikai ellenállások fölé kerülne a nemesfém jegyzése, amely megnyitná az utat 1.400 dollár fölé.

Ki érti ezt? A dollár egyik szeme örül a másik sír!

Hosszas vita után tegnap megszületett a megegyezés az amerikai törvényhozásban az USA jövő évi költségvetési kiadásait és az adósságplafon megemelését illetően. Ezzel levonulhatnak a viharfellegek, amelyek egy ideje már beárnyékolták a tőkepiacokat, hiszen az Egyesült Államok esetleges technikai fizetésképtelensége súlyos veszélyt jelentett az amerikai gazdaság és vele együtt a világgazdaság alakulása számára. Ugyanakkor az arany az elmúlt évek tapasztalatával ellentétben ezúttal nem volt képes hasznot húzni az amerikai államadósság körüli vitából. A feszültség oldódása pedig most egyenesen ahhoz vezethet, hogy a sárga nemesfém alól ismét jobban kicsúszhat a talaj, és a kurzus az elkövetkezendő napokban és hetekben akár az ez évi mélypontját is megközelítheti.

De ma minderre rácáfol egy jó kis dollár gyengülés, ami az arany árfolyamát a hajánál fogva rántotta felfelé. Az emelkedés meglepő és szembe megy a gazdasági alapokkal.

fed.jpgA világgazdasági folyamatokra irracionális spekulatív folyamatok is hatnak, így megmagyarázható a megmagyarázhatatlan, hogy miért nem emelkedett akkor az arany árfolyama amikor erre pedig minden oka meg lett volna. A megegyezés nem megegyezés, csak a problémák megoldásának elodázása.
Mint látható a grafikonon a szeptember 17.-i FED bejelentés csak egy impulzus volt az arany árfolyamában nem mondható trendnek, a tegnapi republikánus és demokrata párti megegyezés pedig még akora impulzust sem generált, az árfolyam egyedüli oka a dollár gyengulése.

Nem gyengül a dollár az USA költségvetési vita ellenére.

Az arany árfolyama szorosan összefügg a dollár árfolyaméval, csak éppen ellentétes irányban mozognak. Az erős dollár az arany számára méreg, ugyanakkor a gyenge dollár emeli a menekülő befektetési eszköznek is nevezett arany árfolyamát.
Eddig a tankönyv, amit most nem követ a való élet.

Az amerikai költségvetési vita nem látszik oldódni, a demokrata és a republikánus álláspontok nem közelednek egymáshoz. Ez a feszültség azonban a dollár árfolyamára mintha nem lenne negatív hatással.
Minden körülmény adott az arany árának az emelkedéséhez, mégsem teszi azt.
A piac valószínűleg már beárazta előre, hogy 17.-én biztosan meg fognak egyezni.

Semlegesen reagál az arany az USA adósságproblémáira

Egy nyári átmeneti rally után az utóbbi időkben jobbára csak esni volt képes a sárga nemesfém árfolyama. A kurzus annak ellenére nem talál magára, hogy jelenleg több tényező is segíthetné az emelkedést. Különösen az USA államháztartásának hiánya, az adósságplafon megemelése körüli aktuális politikai csatározások lehetnének alkalmasak erre, amelyek két éve még történelmi rekordra repítették az arany jegyzését. A piacok azonban szemlátomást bíznak egy közeli megegyezésben, igazi válsághangulatról ezért még nem lehet beszélni. Ugyanakkor a tét jelentős, hiszen megállapodás híján az állami kiadások átfogó befagyasztása lehet a következmény, amely egyértelműen rontaná az amerikai és ezzel együtt a világgazdaság kilátásait. Ez az utóbbi évek pénzügyi és gazdasági válságának visszatérését eredményezné, idegesen reagáló tőkepiacokkal és nem utolsó sorban az aranyár felértékelődésének lehetőségével. Egyelőre azonban egyáltalán nem reagál az arany a számára kedvezőnek látszó makrólörnyezetre, ami a relatív gyengeség jeleként értékelendő, és ez ebben a pillanatban árnyat vet a nemesfém közeli jövőjére.

Az arany árfolyamát a FED határozza meg

Az arany árfolyamára a múlt heti FED nyilatkozat rendkívüli hatással volt. A továbbiakban azonban számíthatunk arra, hogy hosszabb távon a hatás kedvezőtlenebb lesz, mert a likviditás bőség visszafogása az aranyárfolyamának csökkenését jelentheti.

Gyengülő dollár - emelkedő arany

A szerda esti Fed sajtótájékoztató után valóságos arany rallyt lehetett tapasztalni, meglódult az arany árfolyama, a dollár pedig gyengülne kezdett. A Fed elnöke ugyanis a piac által várt bejelentésnek homlokegyenest ellenkező bejelentést tett, azaz a mennyiségi lazításnak nincs vége, nem fogják abbahagyni azt a kb. havi 85 milliárd dollár eszköz vásárlást, marad tehát a dollár bőség.
Kétségei azonban senkinek ne legyen, hosszú távon a helyzet biztosan változni fog, amint javulnak az USA makrogazdasági adatai, vissza fogják fogni a lazítási programot nyilatkozta Schmidt Kálmán, az Aranypiac.hu ügyvezető igazgatója.

arany rally.jpg

Az arany rally szerda este a FED bejelentéskor vette kezdetét,nyílegyenesen száguldott felfelé, majd 1.360 dollár fölött megtorpant, ezután az ázsiai piacok nyitottak, ahol 6-7 dolláros szűk folyosón várja a további bíztató jeleket, hogy újabb erőre kapjon, vagy éppenséggel, hogy megforduljon a trend.

Nagyot csobbant az arany a szűk kilenc dolláros sávból

Az arany árfolyam nagy elmozdulásait viszonylag szűk sávban való mozgás követi, kipróbálja magát az árfolyam majd ezután indul el vehemensen vagy fölfelé vagy lefelé.

Jelenleg tehát 1350-60 dolláros szintre állt be az arany, az elmozdulásához azonban jelentős piaci impulzusok szükségesek.

Jövő hét közepén lesz a FED kamat döntő ülése, ez minden bizonnyal hatással lesz az árfolyam alakulására. Addig is minden bizonnyal kisebb elmozdulások is várhatóak az árfolyamtól nyilatkozta Schmidt Kálmán, az Aranypiac.hu ügyvezető igazgatója.

arany csobbanás.jpg

A szíriai háborús helyzet egyedüli nyertese a dollár rövid távon

A nyár eleji 1200 dolláros árfolyamról lassabban, kitérőkkel de kitartóan emelkedett vissza az árfolyam az 1400-as szintre. Tegnap szerda délelőtt az 1430-as szintet is ostromolta, de erős ellenállásba ütközött. A folyamat korrektív, azaz várható, hogy tartósan az 1400 dollár körüli sávban fog mozogni, esetleg oldalazni az aranyár. A szíriai háborús helyzet rövid távon nem kedvez az arany és a stratégiai nyersanyagok, részvények árfolyamának, később jóval hetek múlva fog e miatt emelkedni a kurzus. Rövid távon a konfliktus egyedüli nyertes a dollár, mert ebbe menekül a tőke ha baj van. 

süti beállítások módosítása